
Hárommilliárd forintos beruházással javítják Hódmezővásárhely térségének belvízi biztonságát
Uniós támogatással, csaknem 3 milliárd forintból megvalósuló beruházással javítják Hódmezővásárhely és környékének árvízi és belvízi...

A szél miatt riasztották a tűzoltókat legtöbbet a vármegyében
Szerdán a szél adott munkát a vármegyei tűzoltóknak Szegeden. Négy esetben is kérték a lakosok a hivatásos egységek segítségét. Mind a...

Forgalmi terelés az Attila utca lezárása miatt
A Szegedi Közlekedési Társaság közleményben tudatta, hogy az Attila utca Mars téri torkolatának lezárása miatt március 20. (hétfő)...

Új archeogenetikai módszert fejlesztettek ki az SZTE kutatói
Az archeogenetikai vizsgálatokat jelentősen megkönnyítő új módszert dolgoztak ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Szegedi Biológiai...

Közbeszerzési kartellt tárt fel a GVH a dunai hajóscégek között,,
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) feltárta, hogy négy vállalkozás kartellbe szerveződve próbálta elnyerni a BKV menetrendszerinti...

Körözött luxusautót foglaltak le Röszkén
Egy német hatóságok által körözött luxusautót foglaltak le a Röszke Autópálya Határátkelőhelyen a magyar rendőrök – írja a police.hu. Az...

Jó filmekkel várja a Belvárosi Mozi
Ismét elhoztuk a Belvárosi Mozi kínálatát, hogy mindenki kedvére válogathasson, a sok film közül. Zsigmond Vilmos terem 18-19. 13:15 óra:...

Háromszáznál is több migránst kapcsoltak le Csongrád-Csanád vármegyében
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2023. március 15-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 208 határsértőt tartóztattak fel, és...

Robotika foglakozásokat tart iskolásoknak a kamara
A Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az idei évben is folytatja 3 éve megkezdett programját a robotika foglalkozások,...

Csak egy mozdulat
Az elmúlt héten Csongrád-Csanád vármegyében 8 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei...

Március végéig igényelhető a 40 ezer forintos bölcsődei támogatás
Március végéig igényelhető a 40 ezer forintos bölcsődei támogatás - tájékoztatta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium...

Megújult az MME gólyafészek adatbázisa
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) TermészetLesen programjának következő állomása a Gólyales! A 19 éves múltra...

Több mint hétezren érkeztek Ukrajnából szerdán
Az ukrán-magyar határszakaszon 3179-en léptek be Magyarországra szerdán, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4075-en...

Nagyot erősödött a forint csütörtök reggelre
Nagyot erősödött csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest a nemzetközi...

Orbán Viktor Törökországba utazik
Orbán Viktor miniszterelnök Törökország fővárosába, Ankarába utazik a Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozójára – tájékoztatta az...

Orbán Viktor: Sosem fogjuk megengedni, hogy a szabadság zászlaját kicsavarják a magyarok kezéből
Minden magyarban van egy kis Petőfi, és Petőfiben is van egy kis magyar – ezzel magyarázta Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédében...

Mihálffy Béla: Az 1848 és 49-es szabadságharc és forradalom idején hőseink nem féltek harcolni
A szegedi Fidesz és KDNP március 15-én a Klauzál szobornál tartott megemlékezést. Az eseményen Mihálffy Béla, a Fidesz-KDNP országgyűlési...

Botka László: Mi Szegediek a márciusi ifjak örököseinek tartjuk magunkat
Szeged város vezetése délelőtt 10 órai kezdettel emlékezett meg az 1848-49-es szabadságharc és forradalom hőseire a Klauzál téren....

15 órakor mond ünnepi beszédet Orbán Viktor
Mint arról mi is beszámoltunk március 15-én Kiskőrösön mond ünnepi beszédet Orbán Viktor, Petőfi Sándor szülővárosában. A miniszterelnök...