top of page

Önfeledt szórakoztatással zárja az évet a Szegedi Nemzeti Színház

  • Writer: Szeged a mindenem
    Szeged a mindenem
  • Nov 9, 2022
  • 1 min read

December 16-tól a Nagyszínházban láthatja a szegedi közönség az idei év utolsó bemutatóját, ifj. Johann Strauss A denevércímű operettjét Vida Péter rendezésében.

ree

Barnák László főigazgató szerint Strauss nem hiányozhat a színház repertoárjából, A denevérremek feladat az énekkar, a tánckar és a magánénekesek számára egyaránt. A nagyszabású produkciót a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével állítják színpadra, és nem véletlenül tűzik műsorra a színházak jellemzően szilveszterkor: önfeledt szórakozást ígérve garantálja az óév vidám búcsúztatását. Vida Péter rendező elmondta, megtiszteltetés és egyben felelősség ezzel a darabbal dolgozni, hiszen klasszikus nagyoperettként valódi összművészeti produkcióként tekinthetünk rá. A hagyományok tiszteletben tartása mellett a friss játszási módra törekszik a társulattal, a közönség egy színvonalas, szórakoztató előadásra számíthat. Dinyés Dániel zenei vezető kitért arra, hogy A denevér igazi operatagozatnak való feladat, ugyanis minden résztvevő számára fejlődési lehetőséget biztosít, az pedig, hogy a Szegedi Nemzeti Színház mindössze egy vendégművész, Erdős Attila meghívásával tudja bemutatni az előadást, tükrözi az operatagozat erejét, amire most, mikor Szegeden kívül átmenetileg megszűnt a vidéki operajátszás, különösen büszkék lehetnek.

 
 
 

Comments


Post: Blog2_Post

20/564 2217

  • Facebook
  • Twitter
  • LinkedIn

©2020 by Szeged a mindenem - aktuális hírek. Proudly created with Wix.com

bottom of page