top of page

Évek óta osztanak jutalmakat a vásárhelyi városházán

  • Writer: Szeged a mindenem
    Szeged a mindenem
  • Nov 3, 2022
  • 1 min read

Az elmúlt másfél évben 67 millió 365 ezer forintot osztottak ki jutalomként, 13. havi fizetésként a vásárhelyi városháza dolgozói között – derült ki az önkormányzat által kiadott tájékoztatóból, amit a Promenád24 szemlézett.

ree

A lap azt írja: a titokban kiosztott jutalmak egy közérdekű adatigénylés miatt kerültek nyilvánosságra, ebből többek között az is kiderült, hogy a közgazdasági iroda vezetője csaknem 1 millió 300 ezer forint plusz juttatást vihetett haza. Az önkormányzat napokban kiadott tájékoztatója szerint a jutalmazás folytatódik, idén év végén is osztanak ki pénzt.

A városházán adott többletjuttatások ügye a városban élénk vitát váltott ki, mert a költekezés közben Márki-Zay Péter a kormány segítségét is kéri, és nemrég maga mondta el az ATV műsorában, hogy a város jövő év közepére csődbe mehet.

„Hódmezővásárhelyen csak az energia 3 milliárd forinttal fog többe kerülni jövőre. Akármilyen megszorításokat hozunk, 400-500 millió forintnál többet nem fogunk tudni megtakarítani. Tehát állami segítség nélkül minden önkormányzat csődbe megy. Mondhatnám azt, mint amit Székesfehérvár mond: legkésőbb az első félév végére fizetésképtelenné válik a város” – fejtette ki a polgármester.

 
 
 

Comments


Post: Blog2_Post

20/564 2217

  • Facebook
  • Twitter
  • LinkedIn

©2020 by Szeged a mindenem - aktuális hírek. Proudly created with Wix.com

bottom of page