Vida Péter sokunk számára ismerős, hisz rengeteg színdarabban, filmben találkozhattunk már vele. Most Szegeden rendezi Johann Strauss: A denevér operettjét. Hírportálunk vele készített exkluzív interjút.
Kép: Cseke Csilla/MTI
A gimnáziumi tanulmányai elvégzése után egyből a Térszínházhoz került, ahol egy évet töltött. Mi vonzotta a színészethez?
Akkor már régóta szerettem volna közelebb kerülni a színházhoz, és legkorábban a humor volt az a kapcsolódási pont a felnőttekhez, ami vonzott az előadőművészetben. Ugye megvannak azok a műfajok, amikkel egy gyermek találkozik – cirkusz, bábszínház, viccek - már akkor megfogott a humor és a nevetés. Érettségi után nagyon szerettem volna a Színház és Filmművészeti Egyetemre menni, de úgy gondoltam, hogy előtte jó lenne kipróbálni a színházat a maga komplexitásában. ( Már gimnazistaként megadatott, hogy az amatőr Kilátó Színpad mellett Galgóczy Judit felvett a Miskolci Nemzeti Színház stúdiójába és színpadra is léphettem ott) Most átépítik a diósgyőri várat, de bennem még az a lerombolt sziluett él. Amatőrszínészként ott több előadásban is játszhattam. A várjátékokon a Térszínház az óriásbábos előadását, a Bakarasz királyt játszotta, így ismertem meg őket. A Bucz Hunor vezette Térszínházban eltöltött egy évért végtelen hálás vagyok, hisz mindenben kipróbálhattam magamat. Amikor pedig 19 évesen jelentkeztem a Színház és Filmművészeti Egyetemre ( akkor még Főiskolára ), rögtön fel is vettek. Beszéltünk a humorról, de idővel az egész színházi alkotómunka izgatott, műfajtól függetlenül. Mindig is vonzott belebújni egy másik ember bőrébe, megtölteni azt a formát, és olyat nyújtani, ami maradandó. Gyerekként azért, mert az nekem jó! Teljesen igaz az a mondás, hogy adni jobb, mint kapni, úgyhogy később már a hétköznapokból kiszakadni akaró néző lett a fontos.
Az egyetemi évek nyilván mély nyomot hagytak az életében. Kik azok a tanárok, akikre a mai napig megbecsüléssel tekint vissza?
Mindenekelőtt Benedek Miklóst kell megemlítenem, akivel baráti, szinte pót- apai kapcsolatba kerültem. Már a felvételi első fordulóján bent volt. Amikor megpillantottam az általam csak televízióból ismert és tisztelt művészt, olyan túláradó jókedvem lett, hogy valószínűleg ettől is sikerült olyan flottul a bemutatkozás. Már a Főiskolán a rendezés felé terelgetett: az osztályból hármunknak ajánlotta fel azt a lehetőséget, hogy a vizsgája 3 részénél legyünk az asszisztensei, munkatársai. Pontosan megérezte, hogy szívesen gondolkodom az egészben. Később sokfelé sokat dolgoztunk, a Nemzetiben öltözőtársa lehettem, sőt, ő volt az esküvői tanúm is… Gyulán az ő rendezésében alakított figurámra kaptam Őze Lajos-díjat. Hihetetlenül tudja az egy előadáson belüli húzd, meg-ereszd, meg!-et, igazi színészi csemege a keze alatt dolgozni. Ugyanilyen nagy találkozás volt Avar Istvánnal, a művészi-beszéd tanárunkkal. Megtanította, hogy nem lehet különválasztani a színjátszást a beszédtől, hisz nincs olyan, hogy valaki kristálytisztán játszik, bár nem lehet érteni, hogy mit mond… Ők úgy oktattak, hogy egy papírra nem tudnám leírni, hogy mit tanultam, de azóta is ott vannak bennünk azok a dolgok, amik általuk fejlődtek, bontakozhattak ki.
Munkáját rengeteg díjjal jutalmazták már, legutóbb 2018-ban Karinthy- gyűrűvel, majd 2022-ben pedig Jásza Mari-díjjal. Lehet olyat mondani, hogy erre a díjra a legbüszkébb?
Nyilván minden díj büszkeséggel tölti el az embert, hisz annak előtte semmit nem direkt azért csináltunk, hogy megkapjuk. Inkább visszamenőleg megerősítik az emberben, hogy jó irányban kapizsgál. Ha nem adatik meg, akkor is csodálatos dolgok születhetnek, ez csak megkoronázza az egészet. Ráadásul egy plusz terhet is rak ránk: minél több a referencia, annál inkább nem lehet hibázni. De ez édes teher, egyébként is elkötelezetten törekszem arra, hogy estéről-estére ugyanolyan magas színvonalon teljesítsek.
Schell Judittal a "Bombaüzlet?!" c. előadásban, rendezte: Benedek Miklós
Fotó: Kállai -Tóth Anett
Szinkronszínészként is alkalmazták, a számát se lehet megmondani, hány filmhez adta a hangját. Mi kell ahhoz, hogy valaki jó szinkronszínész legyen?
Azt szokták mondani, hogy szinkronszínész nincs, szinkronizáló színész van. Én a magam részéről jó mókának tekintem, hisz erre is az vonatkozik, mint szakmánk minden ágára, hogy mindig maximálisan bele kell helyezzük magunkat az adott szituációba. Élettel kell megtölteni a szöveget, ami a papíron van. Vegyünk egy egyszerű példát. Ha azt látom leírva, hogy „Jó napot!” , azt valaki mondhatja kedvesen is, ekkor egy egyszerű köszönésnek használta. De ha valaki ezt már rejtett gyűlölettel mondja, mert emlékszik egy múltbéli sérelemre, egyből más a szituáció. A nem epikus műfajoknál ezeket a mélységeket kell felfejteni, hogy hiteles legyen a karakter. A rendező pont ebben segít. A zene az például teljesen más! Egy énekes mű oratorikus formában is megmutatja, hogy pontosan miről van szó. A szinkronnál a képi világ adott, az a színész a filmben tökéleteset alakít. Ahhoz nekünk a hangunkkal, mint alkalmazott művészet, fel kell nőni. Ugyanúgy kell teljesíteni, mint neki, hogy ne váljon le a figuráról a hang. Egy rádiójátékban, amikor felolvassuk a szöveget, a hallgató csak egy érzékszervére támaszkodhat: a fülére! Szabadabb a fantázia. A jó szinkron ismérve, ha az ember azon gondolkodik, hogy ki a magyar hang? ( Sokszor nekem is csak becsukott szemmel ugrik be a kiváló kolléga…)
Sokan nem tudják, hogy 2015 óta a Fábry show narrátora. Milyen Fábry Sándorral dolgozni, és tanult-e valamit tőle?
Tőle a megalkuvást nem tűrő őszinteséget lehet megtanulni. Ha egy kemény témába belemegy, mindig azt mondja, feszegessük a közszolgálatiság határait. Ha valami eszébe jut, elmondja, és nem érdeklik a következmények. Én is őszinte ember vagyok, néha ordítok, toporzékolok. De bármilyen régebbi dolgommal szembesítenek, nincs mit tagadnom. A Rádiókabaré kapcsán ismert meg, és adott lehetőséget a közös munkára. Amikor a Karinthy-gyűrű átadón a Márványteremben felolvastam azt az írásomat, amit az örömöm ihletett, ott láttam a szemében, hogy ez megfogta őt.
Csináljuk a fesztivált - dec.3. ARANYKOR"A bankban nincsen betétem" Előadó: Vida Péter
Kép: MTVA
Gyermekei, Sára és Bálint is rendszeresen szerepelnek színházban. Mennyire szeretnék követni édesapjuk útját?
Egyelőre nem, de megadtuk nekik ezt a lehetőséget is. Úgy szoktam fogalmazni, hogy nem fogom megédesíteni a gyümölcsöt a tiltással, mert hiteltelenné válnék számukra, ha azt sorolnám nekik, hogy miért ne csinálják azt, amit én csinálok… Jogosan nem értenék, hogy miért abból élek, ami nekem nem jó. Soha nem toltuk őket sehova, mindig az édesanyjuk vitte őket, a nevem se pozitív, se negatív irányba ne befolyásolhasson senkit. Csak később kérdezték csodálkozva, hogy a te gyermekeid? Büszkének lenni így jobban esett… A lányunk egyébként már 20 éves és orvosnak tanul, a fiam 14, de már kicsi kora óta pilóta szeretne lenni. Most végzi a vitorlásrepülő tanfolyamot. Egyébként mi a feleségemmel azért laktunk Szegeden két hónapot, mert A víg özvegy operettben játszottam, ő pedig koreográfus-asszisztens volt. Sárát pedig Béres Attila beválogatta a Valahol Európában musical gyerekcsapatába. És azt is el kell mondanom, ha Szeged nincs, én sem vagyok. Édesapám miskolci és Szegedre járt jogra. Édesanyám orosházi volt, ő pedig a városban végezte a tanárképzőt. Anyukám táncolt abban az egyetemi együttesben, ahol apukám hegedült. Megismerkedtek és kisvártatva megszülettem én, aztán a húgom, Zsuzsi. A feleségemmel, Andival mindig arra törekedtünk, hogy „szerelmünk gyümölcseinek” olyan gyermekkoruk legyen, hogy tanuljanak meg tanulni, de ugyanúgy lazítani is.
Továbbra sem tudunk elrugaszkodni Szegedtől, hisz városunkban rendezi Johann Strauss: A denevér című operettjét. Nyilván egy jó operett előadás mindig teltházas, de mi kell ahhoz, hogy megfogja a nézőt?
A színház élő műfaj, mert a benne játszók, a szereplők ugyanebből a világból lépnek a színpadra, mint a nézők, csak ők belehelyezkednek egy másik adott korba, helyzetbe. Tőlük lesz koherencia, hisz összekötik a valós világot az elképzelttel. A néző szórakozni jön a színházba, azért, hogy elvarázsoljuk, mindegy mikorra datálható az eredeti mű. Mert az alapvető mozgató erők, az emberi gyarlóság, szerelem, hűtlenség, bosszú konstans. Nyilván aki nézi, ki másra ismerhetne, mint szűkebb, vagy tágabb környezetére, de akár saját magára. A felismerés egyértelmű katarzist vált ki, legyen az sírás vagy nevetés. Kell tudni magunkon nevetni, vagy kiadni a bennünk lévő feszültséget. Ilyenkor jó értelemben a nézőtér eggyé válik a színpaddal, mint a mesélő és a mesét hallgató gyermek. Őszintén remélem, hogy jókedvű közös munkánk során az operatársulat, a balett, az énekkar és a zenekar kvalitásait megismerve és napról- napra csodálva december 16-án egy igazi, fényesre csiszolt kis ékszert tehetünk le a szegedi színházbarátok asztalára!
Köszönjük a lehetőséget Vida Péternek, aki időt és fáradságot nem kímélve rendelkezésünkre állt, hogy elkészíthessük az interjút!
Fotó: Pozderka Roland - ROLLPHOTO
Comments