A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján több mint 65 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten influenzaszerű tünetekkel - közölte Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében, csütörtökön.
Azt Ãrták: február 27. és március 5. között az országban 295 400-an fordultak orvoshoz akut légúti fertÅ‘zés tüneteivel, közülük 65 700 embernél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.
Utóbbiak közül a betegek 44,1 százaléka gyerek, 28,7 százaléka 15 és 34 év közötti volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 20,3 százaléka, 6,9 százalékuk pedig a 60 éven felüliek közül került ki.
A múlt héten nyolc közigazgatási területen nÅ‘tt, öt területen csökkent (Békés, Komárom-Esztergom, Somogy, Vas, Zala), hét területen (Budapest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, GyÅ‘r-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna) nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az elÅ‘zÅ‘ héthez viszonyÃtva. A legtöbb beteg Szabolcs-Szatmár-Bereg, Csongrád-Csanád és Somogy vármegyében volt, mÃg Pest, Vas és Nógrád vármegyében a legkevesebb.
Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról öt vármegyéből érkezett jelentés, a megbetegedések gyermekközösségeket érintettek.
Az NNK laboratóriumába a múlt héten 268 betegtÅ‘l érkezett légúti minta. A beküldött 150 minta közül 69-ben az influenza valamelyik tÃpusát, 11-nél koronavÃrust, háromnál a légúti óriássejtes vÃrust (RSV) mutatták ki.
Közölték azt is, hogy kórházba 329 embert vettek fel a múlt héten súlyos, akut légúti fertÅ‘zés miatt, közülük 63-an szorultak intenzÃv ellátásra. A 329 beteg 31,6 százaléka 2 éves vagy annál fiatalabb, 40,7 százaléka 60 éves vagy annál idÅ‘sebb volt. A kórházi ápolást igénylÅ‘ betegek közül 75-nél az influenzavÃrus, 55-nél a SARS-CoV-2 és 46-nál az RSV állt a megbetegedés hátterében.
Az RSV-pozitÃv betegek 69,6 százaléka 2 éves vagy annál fiatalabb, a koronavÃrus-fertÅ‘zöttek 67,3 százaléka 60 éves vagy annál idÅ‘sebb volt - áll a közleményben.