Sziládi Hajna, a Szegedi Nemzeti Színház színművésze 2019 óta. Sok szerepben találkozhattunk már kiváló alakításával. Nem meglepő, hogy nézőként hamar szívünkbe tudtuk őt zárni. Azért, hogy kicsit jobban megismerhessük, a Szeged a mindenem hírportál exkluzív interjút készített vele.
Általános iskolai tanulmányaidat Érden, a Csoma Sándor Általános Iskolában végezted, ahol zenetagozatos osztály tanulója voltál. Közel tíz évig énekeltél kórusban, ami egy-egy zenés szerepben most is megmutatkozik. Emellett zongoráztál is. Ilyen fiatalon mi indított el a zene felé?
Nem művészcsaládban nőttem fel, de a legrégebbi gyermekkori emlékeim mind a közös zenehallgatáshoz köthetőek. Tehát a zene szeretetét ez is már megalapozta, emellett komolyzenei, könnyűzenei koncertekre is sokat jártunk. Az óvodában már mondták azt, hogy jó hangom van, illetve a ritmusérzékem is kiváló, érdemes lenne vele foglalkozni. Aztán így találták meg szüleim Érden ezt a zenetagozatos iskolát.
Ezt követően a budapesti Madách Imre Gimnázium diákjaként az iskolai Thália drámaszakkör tagja voltál, illetve a Katona József Színház ifjúsági klubjába és az ÁSZ drámaiskolába is jártál. Gondolom szép emlékek fűznek ehhez az időszakhoz. Mesélnél erről?
Ebben az időben már gondolkodtam azon is, hogy olyan iskolába mennék, ahol van drámatagozat. A szüleim azt javasolták, hogy próbáljak meg egy erősebb középiskolát, mert jók voltak a tanulmányi eredményeim. Viszont felvetődött az is, ha lenne szakkör, azt csinálhatnám az iskola mellett. A Madáchba nagyon szerettem járni, hisz csodálatos tanáraim voltak és volt dráma szakkör is. A Thália Stúdió a Madáchban annyira meghatározó volt, hogy ott már éreztem, később is ezzel szeretnék foglalkozni. A Katona József Színház ifjúsági klubját és az ÁSZ drámaiskolát már a Tháliás pozitív élmények hatására kerestem fel. Az ÁSZ-nak voltak nyári táborai is, a Katonában pedig egy ifjúsági programban vettem részt, ahol nyugdíjasokkal csináltunk közösségi színházat. Ez a fajta színházcsinálás is nagyon meghatározó lett az életemben, a drámapedagógiai szemléletet szerencsére Kállai Ákosnak hála még jobban megismertem itt Szegeden. Ráadásul egy drámapedagógia tanfolyamon is részt vettem ebben az évadban, úgyhogy igyekszem bővíteni ismereteimet ezen a területen is.
A sors úgy hozta, hogy egy évig tanultál az ELTE szabadbölcsész szakán esztétikát, emellett művészettörténetet is hallgattál. Majd 2014-ben felvettek a Kaposvári Egyetem színművész szakára, ahol Eperjes Károly osztályában végeztél. Bizonyára ezekről az évekről még bővebben tudsz mesélni, illetve mi az, amit szívedbe zártál Eperjes Károlytól, és a mai napig alkalmazod a pályán?
Ő egy nagyon impulzív, energikus ember. Belénk sulykolta azt, hogy nem elég 100 százalékosan létezni a színpadon. Örülök annak, hogy ezt tőle megtanulhattam, hisz megpróbálom a munkámban is visszaadni azt, ahogy ő foglalkozott velünk. Mindig ott volt velünk, és minden idegsejtjében koncentrált a feladatra. Emellett sok jó filmes praktikákat is mondott nekünk, de amit fő tanácsai közül ki tudnék emelni, az az energia. Azt szokták mondani, hogy a fáradt színész a jó színész. Ezzel pedig nem értett egyet, annak ellenére sem, hogy egy szenvedélyes embernek tűnik. Viszont karban tartja magát, hisz rengeteget sportol, illetve nagyon tiszta életet él. Ebben is sokat tanultam tőle. Soha nem támogatta a bohém életvitelt. Be kell vallanom, hogy nekem összességében nehéz volt ez az öt év. Nagyon sok szép élményem van, de inkább számomra ez egy nagy útkeresés volt, így nem is annyira tudtam felszabadulni. De igyekeztem a lehető legtöbb ismeretet magamba szívni, a felsoroltakon kívül még a beszédtechnika és énekórák voltak nagyon meghatározóak.
2019-ben nagy változás jött az életedbe, hisz felvettek a Szegedi Nemzeti Színházba, ahol rengeteg szerepben láthattunk már téged. Hogy érzed magad Szegeden?
Számomra nagyon nagy öröm volt, hogy ide kerültem. Voltam már itt egyetemi éveim alatt, a Thealteren. Beleszerettem a városba. Már akkor morfondíroztam rajta, hogy jó lenne majd ideköltözni, de távolinak tűnt, hisz első éves voltam. Elmondhatom, hogy nagyon jól érzem magam, és rengeteget tanultam itt. Nagy igazság az, hogy a szakmáról akkor tanul az ember a legtöbbet, ha elkerül egy színházhoz. A kollegáim is jól fogadtak, azt éreztem, hogy mindenki nagyon kedves. Jó volt megélni, mert előtte azért voltam már pár helyen, és nem mindenhol éreztem ezt a nyitottságot. Ráadásul a családom miatt is fontos számomra ez a vidék, anyai nagyszüleim Makó és Hódmezővásárhely környékéről származnak, a mai napig sok távolabbi rokonom él Szegeden, velük az utóbbi években vettem fel a kapcsolatot.
Egyetlen színésznek sincs könnyű dolga, hogy sikeres legyen az alakítása. Mitől lesz valaki szerinted jó színész?
Erre őszintén azt kell mondanom, még én is keresem. Úgy látom, hogy ennél a pályánál is alapvető, hogy folyamatosan tanulni kell. Úgy érezem, hogy minden előadást minden nap a nulláról kell kezdeni, tehát nem szabad megelégedni. A színház a pillanat művészete, és a jól sikerült pillanatokért pedig nagyon meg kell dolgozni. Abban is hiszek, hogy a tanulás mellett kíváncsinak, nyitottnak is kell lenni. Természetesen az se hátrány, ha a fizikai adottságaimat pallérozom, ide értendő az edzés, az ének, illetve a beszédtechnika tanulás. Számomra az is fontos, hogy a színházon kívül legyen más is, hogy nyitott legyek a világra. Ezekből a dolgokból nagyon sokat tudok töltekezni.
Arról is beszélnünk kell, hogy amikor az előadás elkezdődik, a néző nem láthatja azt, hogy esetleg az egyik szereplőt bánat érte a magánéletében. Voltak már ilyen küzdelmeid?
Igen, voltak. Viszont a covid sokat segített abban, hogy megéreztem azt, hogy mennyire rossz, amikor nincs színház. Előtte nem volt ilyen az életemben, hogy ennyi idő elteljen úgy, hogy nem találkozok a közönséggel. Jó volt, hogy tudtunk próbálni, és nem állt le a munka, de előadásokat nem játszottunk. Azóta ez nagyon bennem van, hogy úgy kell kiállni, hogy nem látszódhat az, hogy rossz napom van. Emellett, ha még így is van, nem foglalkozom vele, hisz végtelen hálát érzek, hogy egyáltalán van színház és azt csinálhatom, amit igazán szeretek. Felfoghatjuk a szakmánkat egy terápiának is, hisz van egy hely, ahol mindent kizárhatok, ami nyomaszt a hétköznapokban, és belebújhatok valaki bőrébe.
Márciusban a Hegedűs a háztetőn című musicalben láthat a nagyérdemű, ahol Tevje egyik lányát alakítod majd. Mennyire tudtál azonosulni a szereppel, hisz valahol ez nem egy könnyű darab.
A hagyományok, és a hagyományoktól való eltérés sok konfliktust okoz a darabban. Nyilván nehéz belehelyezkedni, hisz ez nagyon más kultúra, mint amiben felnőttem. Elsődlegesen a zsidóság szigorú szabályait kellett magamévá tennem, ez egy igazán izgalmas folyamat volt. A szülőktől való leszakadás, lázadás pedig nekem is ismerős. A Hegedűs a háztetőn tele van nagyon erős helyzetekkel és konfliktusokkal, de szerencsére nagy szeretet van Tevje családjában és az esetek többségében a szeretet mindent megold. A próbák és az elemzés során tudatosítani kellett, hogy muszáj egy gyermeknek tovább menni akkor is, ha ez fájdalmas. Nem csak a szülőnek, de a gyereknek is szerintem, hiszen kicsit félelmetes szembeszállni azzal, amit megszoktunk, amiben felnőttünk. Hát, ilyesmi gondolatok kavarognak bennem, a premierig még sok munka van, de az biztos, hogy csodás anyag, ami egyben nagyon nehéz is.
Tudjuk jól, hogy akik a művészetben dolgoznak, nincsenek agyon fizetve. Ha most újra kezdhetnéd, így is a színművészet mellett döntenél?
Bevallom, szeretek eljátszani a gondolattal, hogy mást csinálok, de mindig rájövök, hogy a színészet a tuti. Ha mást kezdtem volna el tanulni, biztos vagyok benne, hogy akkor is ide jutok. Egy évig jártam az ELTE szakára, ott is igazából ezt kerestem. A színház is megtalált engem, ha éppen nem kerestem, akkor is jött valami lehetőség. Nehéz, rögös pálya ez, vannak hullámvölgyek, de összességében ez az, ami igazán boldoggá tesz.
Comments