top of page

Már több mint egymillióan részt vettek a nemzeti konzultációban

  • Writer: Szeged a mindenem
    Szeged a mindenem
  • Dec 2, 2022
  • 1 min read

Már 1 millió 23 ezren részt vettek a kormány nemzeti konzultációjában - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videóban.


ree

Dömötör Csaba azt mondta, ebből is látszik, hogy olyan kérdésekről van szó, "amelyek mindannyiunk életét érintik, és amelyekről mindenkinek van véleménye". Ez nem véletlen - tette hozzá. Szavai szerint arról volt szó, hogy a szankciók majd véget vetnek az orosz-ukrán háborúnak. Ez nem így történt, "kaptunk viszont helyette egyre nagyobb gazdasági viharfelhőket". Elszállt az energia ára, rég nem látott mértékben drágulnak az élelmiszerek, tartósan magas az infláció - sorolta. Az államtitkár azt mondta: "eljutottunk oda, hogy gazdasági szempontból leginkább Európa húzza most a rövidebbet". Közben "nyoma sincs annak, hogy Brüsszelben változtatni akarnának ezen a politikán", sőt újabb szankciókat akarnak - jelentette ki. "Ezért is biztatunk mindenkit arra, hogy mondja el véleményét, és vegyen részt a konzultációban" - emelte ki Dömötör Csaba, megjegyezve: a kérdőíveket postán és interneten is vissza lehet küldeni december 9-éig. "A dolgok nem mehetnek így tovább, irányváltásra van szükség. És ha sokan állunk ki az igazunkért, közösen el is érhetjük!" - hangoztatta az államtitkár.


 
 
 

Comments


Post: Blog2_Post

20/564 2217

  • Facebook
  • Twitter
  • LinkedIn

©2020 by Szeged a mindenem - aktuális hírek. Proudly created with Wix.com

bottom of page