Az Országos BetétbiztosÃtási Alap (OBA) visszautalja a pénzintézeteknek a Sberbank Magyarország betéteseinek kártalanÃtása miatt kifizetett rendkÃvüli összegeket, közel 29,5 milliárd forintot március végéig – tájékoztatott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-nek eljuttatott keddi közleményében.
Felidézték, hogy a magyarországi bankok tavaly májusig összesen 73,5 milliárd forintot fizettek be azért, hogy az OBA teljesÃthesse kárkifizetési kötelezettségeit a Sberbank ügyfelei felé azok biztosÃtott betétei után. Az OBA ugyanakkor a Sberbanktól kapott térülésbÅ‘l már 2022-ben 44 milliárd forintot visszajuttatott a hitelintézeteknek – fűzték hozzá. A friss döntés alapján Ãgy a hitelintézetek száz százalékban hozzájutnak a Sberbank-ügyben korábban vállalt rendkÃvüli anyagi tehervállalásukhoz – erÅ‘sÃtették meg. Emlékeztettek arra, hogy az OBA rekordidÅ‘ alatt, 10 munkanapon belül teljesÃtette kifizetéseit az érintett lakossági és vállalati betéteseknek, összesen 141,6 milliárd forintot. Ez volt az elsÅ‘ alkalom, hogy a betétbiztosÃtónak ilyen nagy létszámú ügyfélkör számára kellett teljesÃtenie a jogszabály által elÅ‘Ãrt kártalanÃtást. Az MNB arra is kitért, hogy a bank végelszámolója a biztosÃtott betéteken felül 79,9 milliárd forintot fizetett ki magánszemélyek, mikro-, kis- és középvállalkozások számára március 10-ig. Ebben a körben még további 2,6 milliárd forint vár kifizetésre. Az egyéb betétesek számára a végelszámoló 134,8 milliárd forintot teljesÃtett, s még további 1,1 milliárd forint vár kifizetésre. Összességében Ãgy az ügyfelek – OBA-garancián felüli – betétköveteléseinek 98 százalékát fizette már meg a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nkft. (PSFN) – összegezték. A jogszabály szerint a betétbiztosÃtó vagyonának fokozatosan növekednie kell a bankok által nyilvántartott biztosÃtott, 100 ezer eurót meg nem haladó betétek állományához viszonyÃtva, s 2024 július 3-ig el kell érnie annak 0,8 százalékát. A mostani visszafizetés nem veszélyezteti e célszint elérését – hangsúlyozták a közleményben.