top of page

Jótékonyságból sütötték a palacsintát Tiszaszigeten

  • Writer: Szeged a mindenem
    Szeged a mindenem
  • Nov 5, 2022
  • 1 min read

Updated: Nov 7, 2022

Jótékonysági gasztronómiai napokat tartottak Tiszaszigeten, mely Ferenczi Ferenc polgármester és Gyenes Csaba plébános kezdeményezéséből jött létre.

ree

Nem volt megállás, hisz palacsintasütéssel kedveskedtek az ott élőknek, mely több ízesítéssel készült. Ott jártunkkor, már a 45 kg bekevert tésztából, 30 kg ki is sült. Előreláthatólag a 3000 darab palacsintáig meg sem fognak állni. Gyenes Csaba, az esemény szervezője a Szeged a mindenem hírportálnak elmondta, sok helyre már kiszállították autóval, hiszen voltak olyanok, akik nem tudtak elmenni. Ezek a napok arról szólnak, hogy ebben a kialakult társadalmi helyzetben, mindenkinek egy kicsit sérült az emberi méltósága. Ezzel az egy tál étellel szeretnék, mindenki emberi méltóságát erősíteni, hogy a körülményei mellett, joga van egy tál ételhez. Úgy látja, hogy ebben a mai helyzetben mindenki maga felé fordul, ezt szeretnék ellensúlyozni, egy közösségi összefogással. Szeretettel üzeni minden kedves olvasónak, hogy mindazok, aki megtehetik, lehetőségük van segíteni, vegyenek erőt magukon, és kínálják meg azokat, akik emberileg, lelkileg, és anyagilag is rászorulnak a segítségre. A következő ilyen alkalom két hét múlva lesz, akkor makarónit fognak készíteni.


ree


 
 
 

Comments


Post: Blog2_Post

20/564 2217

  • Facebook
  • Twitter
  • LinkedIn

©2020 by Szeged a mindenem - aktuális hírek. Proudly created with Wix.com

bottom of page