top of page

A lakásrendelet módosítását kéri a szegedi Fidesz

  • Writer: Szeged a mindenem
    Szeged a mindenem
  • Nov 4, 2022
  • 2 min read

A mai nap Mihálffy Béla, Szeged Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője és Tápai Péter, a szegedi Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatót tartottak, melyben arra hívták fel a figyelmet, hogy újabb szegedieket hoz lehetetlen helyzetbe az elhibázott lakásrendelet.

ree

Mihálffy Béla elmondta, hogy nem olyan régen lakossági megkeresést kapott, amely arról szólt, hogy az egészségügyi dolgozók után, újabb közfeladatokat ellátó személyeket tesznek ki, önkormányzati bérleményükből. Ez érint honvédelmi, rendvédelmi dolgozókat, és tanárokat is. Már megkapták a felszólító levelet ezek a családok, hogy hagyják el bérleményeiket Hangsúlyozta, hogy a szegedi Fidesz-KDNP álláspontja az, hogy egyetlen egy szegedi sem kerülhet az önkormányzat által utcára, különösen nem közfeladatot ellátó személyek. Hozzátette, hogy megkérte a Fidesz frakciót, hogy terjesszenek a közgyűlés elé egy lakásrendelet módosítást, amelyben ezt a problémát meg lehet oldani. Konkrétan egy olyan paragrafussal módosulna ez a rendelet, közérdekből való elhelyezésre is lehetősége lenne az önkormányzatnak. Ha ezt a városi többség is megszavazza, akkor megoldódik ezeknek a családoknak megoldódik a problémája. Arra is kitért, hogy ezek a családok egyértelműen kinyilvánították azt, hogy a piaci árat is hajlandóak lennének ezekért a lakásokért megfizetni. Tehát semmilyen kár nem érné Szeged városát. Tápai Péter azt ismertette, hogy a mai napon ez a rendelet benyújtásra is került. Botrányos dolog az, hogy lakásbérleti szerződéseket mondtak fel. Ez egy kettős beszéd a baloldal részéről, hisz folyamatosan a szolidaritásról beszélnek, eközben a szegediek számára elfogadhatatlan módosítást tesznek a lakásrendeletben. Ezt azzal a hivatkozással tették, hogy elavult a régi, de csak azokat a pontokat változtatták, ami ezeket a lakásokat érinti. Az IKV azt állítja magáról, hogy a szegediekért dolgoznak, de úgy látszik, ez nem igaz. Számos olyan képviselő van a baloldalon, akik oktatnak, ott vannak a tüntetésen, de azt elfelejtik elmondani, hogy ezeknek a tanároknak a lakhatását, megpróbálják megakadályozni – mondta. Tápai Péter reménykedik abban, hogy ezen a lakásrendeleten elgondolkodva a városvezetés tesz egy gesztust, és korrigálják azt a hibát, amit elkövettek a legutóbbi szavazáson, és ezt a rendeletmódosítást a közgyűlés egyhangúlag támogatni fogja.

 
 
 

Comments


Post: Blog2_Post

20/564 2217

  • Facebook
  • Twitter
  • LinkedIn

©2020 by Szeged a mindenem - aktuális hírek. Proudly created with Wix.com

bottom of page